Virág tearózsára emlékeztető sápadt, finom arcán egyetlen izom sem rezdül, csak nagy, szürke szemei beszédesek, az emlékezés fájdalmas árnyai úgy suhannak át a fényes szivárványhártyán, mint amikor könnyű szellő borzolja egy tengerszem sima tükrét. A hangja is halk, a homokórából aláhulló apró szemcsék monotóniájával peregnek a szavai, lassan, egyenletesen, indulatok nélkül. Az olyan ember fáradt rezignációjával beszél a múltjáról, akinek nincs jelene, de jövője sem,s a múlt emlékképeinek felidézése is csak a reménytelenség bizonyosságát erősíti. Pedig csak negyven éves mindössze. Nem szakítom félbe, nem teszek fel kérdéseket, hiszen szinte a kívülálló tárgyilagosságával számol be minden apró részletről.
- Nem voltam mindig ilyen - mondja,s leheletszerű sóhajt röppent ki az ajkai közül. - Tizenhét éves koromban voltam először szerelmes,s akkor vesztettem el a szüzességemet is. Hogy milyen élményt jelentett ez számomra, azt az is bizonyítja, hogy még mindig nagyon élénken és kristálytisztán emlékszem mindenre.
Akkor már egy hónapja jártunk együtt Attilával, kézen fogvasétáltunk a Ligetben és a Margitszigeten, elbújtunk a sűrű bokrok mélyén megbúvó padokon, egymás testére fonódva csókolóztunk órák hosszat,s kimondhatatlanul boldogok voltunk mindketten. Amikor először kigombolta a blúzomat,s megérintette a mellbimbómat, előbb a kezével, aztán a szájával, olyan izgalom remegtette meg a testemet, hogy szinte az ájulás környékezett. Bátortalanul a combomra csúsztatta a kezét, aztán amikor látta, hogy nem tiltakozom, egyre feljebb csúszott a forró tenyere, amíg el nem érte a bugyim szélét. Itt megtorpant egy pillanatra, a szerelmes férfi gyöngédségével várta a visszajelzést, mert természetesen tudta, hogy szűz vagyok, hogy a szerelem fészkét az én testemen még soha senki nem érintette meg. Közben úgy csókolt, hogy a lélegzetem is elállt, nyelvemet a szájába szívta, valósággal itta a nyálamat.
Engem egyszerre gyötört a szégyen és a vágy, úgy tüzelt és lüktetett a szeméremtestem, hogy megőrültem volna, ha nem érinti meg. Öntudatlanul szétnyíltak a combjaim, utat engedtek a kereső ujjaknak. Ő óvatosan benyúlt a bugyi alá, tenyerébe szorította a vénuszdombot, simogatta a csiklót és a szeméremajkakat, majd a középsó ujját óvatosan a finoman remegő, alig szétnyíló hasadékba csúsztatta. Néhány másodperc múlva elélveztem, számomra még teljesen ismeretlen érzés volt ez.
Bármennyire furcsán hangzik is, én sohasem játszottam magammal kislánykoromban. Ott, azon a szigeti padon ébredtem rá, hogy mit jelent az, amelyről oly sokat beszélnek, mi az a gyönyör, amely sokak szerint meghatározza az ember életét. Sikoltani szetettem volna a kéjtől, de nem mertem, csak a körmeimet vájtam Attila vállába,s rekedt nyögés szakadt ki a torkomból. Már nemcsak szerelemmel, hanem hálával simultam hozzá, szerettem volna átölelni a lábát, alázatosan megcsókolni a kezét, megköszönni az örömet, amelyet tőle kaptam. Könnyek csorogtak végig az arcomon a szerelemtől és a boldogságtól. Mintha gyerekkorom meseországának kapui nyíltak volna meg előttem, csakhogy amit ott benn tapasztaltam, az fölülmúlta minden várakozásomat.
Attila gyengéd csókokkal borította el arcomat, számat, nyakamat,s a fülembe súgta: "Menjünk fel hozzánk, senki sincs otthon." Beszélhetett volna hangosabban, de úgy érezte, hogy a pillanat ünnepélyessége a suttogást kívánja. Összeölelkezve mentünk végig a szigeten, felültünk a villamosra, egyetlen szót sem beszéltünk, csak összesimultunk; ballgatásunk sokkal beszédesebben fejezte ki a testünkből sugárzó vágyat, mintha szerelmes szavakkal babusgattuk volna egymást.
Csak egy hangulatlámpát kattintottunk fel Attila parányi szobájában,s gondosan lefüggönyöztük az ablakot. Én remegtem a vágyakozástól, de lányos szemérmességből minden kezdeményezést neki engedtem át. Legalábbis egy ideig. Ő hat évvel volt idősebb nálam, volt már jócskán tapasztalata,s ezenkívül a gyöngédség, a partnerével való törödés a zsigereiben, a vérében volt. Később, amikor már összeszokott a testünk, akkor sem volt soha figyelmetlen, megőrizte ugyanazokat a gyöngéd mozdulatokat, amelyekkel első ízben közeledett a testemhez.
Lassan kibújtatott a ruhámból, lefektetett az ágyra, a kis nyári bugyit már vízszintes helyzetben hámozta le rólam. Én átöleltem a vállát, csókoltam a száját, a sima izmos mellkasát, de a kezem még nem indult kereső útra, csak a combjaimon s a hasamon éreztem a merev hímvesszőjét. Ő gyengéden megfogta a kezem, végigcsúsztatta a saját hasán, le egészen a fanszőrzetéig, majd a kezembe adta a duzzadó férfiszerszámot. éreztem a sima bőrön finoman dudorodó, pulzáló vénát, a kalapszerű kemény makkot,s a kezem önkéntelenül rájött a mozdulatra, amellyel simogatni kellett.
Én még akkor is hallgattam, de Attilából feltörtek a szerelem és a gyöngédség dédelgető becézgető szavai: édesemnek, drágámnak, mindenemnek nevezett. Forró szavakkal suttogta fülembe a szerelem és az érzékiség örök bókjait, amelyek mindig ismétlődnek de sohasem válnak közhellyé: gyönyörő tested van, csodálatos a bőröd, megőrülök érted, te aranyos, te drága, te kedvesl Az ölembe csúsztatta a fejét, először a bozontost csókolgatta, majd finaman széthúzta az ajkakat, nyelvével a csiklómon körözött, lejjebb ment, puhán a fogai közé vette a szeméremajkakat, aztán újra a nyelvével járta be a szétnyíló vulva minden parányi részecskéjét. Én felsikoltottam, annyira hirtelen, szinte viharszerűen söpört át az érzékeimen a gyönyör. Pedig számítottam rá, vártam már, mégis úgy rázta meg a testem, mint fiatal fát a hirtelen feltámadó szélvihar.
Attila visszahúzta a kezét, a mellemet és a számat csókolta ismét. "Jó volt, kedvesem?" - kérdezte. Nem tudtam válaszolni, csak bólintottam, s ismét szivárogni kezdtek a könnyek a szememből. "Azt akarom, hogy neked is jó legyen" - suttogtam a fülébe,s most már magamtól nyúltam a pénisze után. Gyöngéden eltolta a kezem: "Most ne simogass, édes, mert nem akarok túl gyorsan elmenni. S csak akkor teszem be, ha te ismét felizgultál."
Maga felé fordított, mindkét karjával átölelt, derekamat, csípőmet, fenekemet, s a szőrzetemet simogatta. Szándékosan nem nyúlt mélyebbre, kikerülték az ujjai a vaginámat; mikor érezte, hogy maguktól szétnyílnak a szeméremajkaim, akkor hanyatt fektetett, felemelte a térdeimet, hímvesszőjével megkereste a hüvelynyílást,s fokozatosan, tapintatosan belémhatolt.
- "Nem fáj, drága?" - kérdezte közben. Valójában fájt, de semmiség volt ez a fájdalom, már-már gyönyört okozott, lelki gyönyört természetesen; boldoggá tett a tudat, hogy örömet szerzek neki, hogy az asszonya leszek, hogy egészen nekiadom a testemet. Úgy éreztem, hogy széthasadó szűzhártyámon át nemcsak a testét, hanem a lelkét is magamba fogadom a szeretett férfinak, eggyé válok vele elválhatatlanul, örökre.
Két évig tartott a viszonyunk, közben én leérettségiztem, felvettek az egyetemre, ő pedig befejezte a tanulmányait. Akkor csalódtam benne először, mert elfogadott egy előnyös vidéki állást,s elköltözött Budapestről. Egy ideig minden hétvégét együtt töltöttünk, vagy én utaztam hozzá vagy ő jött hozzám, aztán egyszer csak különböző kifogásokkal ritkítani kezdte a találkozásainkat.
Eleinte nem gyanakodtam, hiszen kedves volt, gyengéd, figyelmes, mint mindig, de aztán a viselkedésén mégis észrevettem valami változást. A szeretet gesztusait megőrizte ugyan, de szórakozottabban, kevesebb szenvedéllyel ölelt, mint korábban. Ez még nem lett volna baj, hiszen a kezdeti lángolás nem tarthat örökké, de a szerelmes nő finom ösztöneivel megéreztem, hogy nem a hosszú ideje tartó viszonyunk miatt lettek langyosabbak a szeretkezéseink. Nem akartam féltékenységgel megmérgezni a kapcsolatunkat, de mégsem tudtam megállni, hogy rá ne kérdezzek: "Nincs egy másik lány is az életedben?"
Mintha várta volna a kérdést, rögtön bevallotta, hogy beleszeretett valakibe, de nem merte megmondai, két évig tartó szerelmünk után durvaságnak érezte az arcomba vágni, hogy mást szeret.Azt remélte, hogy a távollét engem is elidegenít tőle,s akkor könnyebben elszakakadunk egymástól.
Nekem görcsbe rándult a gyomrom, a torkom, az eszemmel felfogtam ugyan, hogy mindennek vége, de az érzelmeimnek nem tudtam parancsolni. Én, aki az örömtől olyan könnyen sírva fakadtam, akkor nem tudtam sírni, csak sápadtan, szobormereven hallgattam. Képtelen voltam beletörődni abba, hogy mindennek vége, valamilyen csodában reménykedtem, hogy hátha mégsem, hátha a következő pillanatban azt mondja, hogy szakít a másik lánnyal, és inkább velem marad.
Nem mondta ezt, csak komolyan nézett rám, simogatott, babusgatott,s azzal vigasztalt, hogy élete legszebb emléke lesz a velem töltött két év. Úgy éreztem, mintha göröngyök, földdarabok hullanának a fejemre: amikor egy szerelmes nőnek azt mondják, hogy a szerelme már csak emlék, az olyan mintha elevenen eltemetnék. Búcsúzóul megölelt, megcsókolt,s kért, hogy bocsássak meg neki. Nem is gyűlöltem meg, hiszen tudtam, hogy bármilyen nagy szerelem véget érhet egyoldalúan is, de rettenetesen szenvedtem. A nap minden órájában rá gondoltam, róla álmodtam éjszaka, százszor is újra elolvastam a leveleit,s a körülöttem levő apró tárgyakról is mindig ő jutott eszembe. Többet foglalkoztam vele gondolatban, mint a szerelmünk boldog időszakában. A hiányérzet, a szerelem, a szeretet hiánya először kétségbeesetté, majd keserűvé, fásulttá teszi az embert, úgy ivódik bele a lelkébe, mint a párás nedvesség a pórusaiba és a csontjaiba.
Persze többen próbáltak udvarolni nekem, diáktársaim és mások is, de nem találkoztam olyan férfival, akibe ismét szerelmes lehettem volna. Évek teltek el így, hogy le sem feküdtem senkivel, magamat elégítettem ki a kezemmel,s közben Attilára gondoltam, vagy egy képzeletbeli férfira, akibe ugyanolyan szerelmes lehetnék mint őbelé. Egyszer, egy kiránduláson kissé pityókásan, egy pillanat sodrásában lefeküdtem valakivel, aki megtetszett nekem, de fura módon egyáltalán nem élveztem a szeretkezést: illetve csak felizgultam, de elélvezni nem tudtam. Amikor egyedül maradtam, akkor kielégítettem magam,s közben megint az álombeli nemlétező férfira gondoltam, akinek nem volt arca, lehetett bárki: a szerelmet testesítette meg számomra.
Olivérrel, a későbbi férjemmel a diplomám megszerzése után ismerkedtem meg. Szenvedélyesen és hirtelen szerettem belé, bombaként robbant bele az életembe. Olivér jóképű, markáns arcú férfi volt, első látásra a finom metszésű, érzéki szája és az enyhén hajlott sasorra tetszett meg nekem. Zöldes szeme mindig vidáman csillogott, szeretett tréfálni, nevetni, könnyen túltette magát az apró-cseprő problémákon, általában csak az élet derűs oldalát vette tudomásul. Talán az volt a legfigyelemreméltóbb tulajdonsága, hogy annyira sugárzott belőle az életkedv, hogy mindenkit fel tudott dobni a környezetében. A gyöngédsége nem volt olyan kifinomult mint Attiláé, vadabbak, követelőzőbbek voltak az ölelései, de sodró erejüek; ő is gyönyört adóan tudott zongorázni a testemen.
Újra nőnek éreztem magam, ismét élveztem a szeretkezéseket, csak egy dolog aggasztott: talán az évekig tartó maszturbálás miatt, majdnem teljesen csiklóérzékennyé váltam, a hüvelyemben csak nagyon nehezen tudtam elélvezni,s csak bizonyos helyzetekben. Olivér megnyugtatott, hogy őt ez a legkevésbé sem zavarja, legfeljebb olyan helyzetben szeretkezünk, hogy a klitoriszomat is izgatni tudja közben. Nem volt nehéz dolga, mert könnyen és, gyorsan elélveztem, szinte alig kellett hozzám érnie az előjáték után. A szerelemtől újra felfokozódó érzékiségemben őrülten kívántam a testét,s megint átéltem azt a boldogító odaadást, önfeladást, amely korábban akkor lobbant fel bennem, amikor Attilát megismertem.
Összeházasodtunk. Tíz évig olyan boldogok voltunk együtt, mint a mesében. Persze, mint minden házasságban, nálunk is előfordultak közben apró-cseprő viharok, féltékenységek, összeveszések, de a kettőnket összekötő érzelmi és érzéki kapcsolat soha nem lazult. Büszkék voltunk rá, hogy mi még tíz év után is nagyon erősen kívánjuk egymást, és soha egy pillanatig sem süppedünk bele abba a langyos unalomba, amely oly sok házasságot jellemez. Boldog függetlenséget jelentett ez a külvilág kellemetlenségeivel szemben, hiszen mi a saját örömünket mindig megtaláltuk egymásban. Még a gyerek sem hiányzott, pedig nagyon szerettem volna, de sajnos soha nem lettem terhes.
Aztán egy szerencsétlen baleset teljesen összekuszálta az életünket. Olivér vidékről jött haza kocsival,s egy mellékutcából szabálytalanul kivágódó kamion belerohant a Trabantunkba. A férjemet valósággal darabokban szedték ki az összetört autóból. Amikor megpillantottam a kórházi ágyon, a gyomromhoz kaptam,s kirohantam a kórteremből. Az orvos utánam jött, belémnyomott egy nyugtatót,s kért, hogy türtőztessem magam, mert Olivért kímélni kell minden izgalomtól. Elfojtottam a sírást,s visszamentem.
Borzasztó volt. Gipszből és gézből tekert csomag feküdt az ágyon, még a szeme sem látszott ki a kötésekből, csak a keze feje pihent fedetlenül az ágy szélén. Azt ragadtam meg, azt csókolgattam könnyek között,s csak ismételgettem, mint egy megakadt gramofonlemez: "Nagyon szeretlek, nagyon szeretlek." Ő nem tudott beszélni, ujjai erőtlenül fonódtak az én kezemre, gyönge szorítással jelezte, hogy érti, hallja, amit mondok.
Amikor kijöttem a kórteremből, csak annyit kérdeztem az orvostól: "Megmarad?" Ő rábólintott,s bekormányozott a rendelőjébe. Ott tapintatosan tudtomra adta, hogy mire számítsak: Olivér egyik lábára valószínüleg sánta marad, a teste tele lesz forradásokkal, s az arca pedig, az arca... nos, számítsak rá, hogy az lesz a legszörnyűbb.
Alig fogtam fel a hallottakat, csak az tudatosult bennem, hogy életben marad, hogy a belső szervei nem szenvedtek maradandó kárasodást. Kit érdekelt, hogy milyen lesz az arca. Csak akkor hasított belém a rémület és az iszonyat, amikor először vették le a kötést az arcáról. Majdnem felsikoltottam: "Ez nem az én férjeml"
Egy szétmarcangolt halálfej feküdt a párnán, besüllyedt szemgödrökkel, behorpadt állal,s az orra, a hajdan szépformájú sasorr szinte teljesen eltünt, olyan lett, mintha plasztilinből formált figurára odanyomtak volna egy idétlen gyurmadarabot.
Nagyon gyorsan összeszedtem magam, de ő a sérültek finom ösztönével rögtön megérezte a pillanatnyi undort, amely átcikázott az idegeimen. Mosolyogni próbált, de csak vigyorra torzult a forradásos szája: "Aki ilyen ronda, az jobb ha álarcot visel." - mondta. Ráborultam, csókoltam a szétszabdalt arcát, vigasztaltam, ahogy tudtam. Kozmetikai műtétet emlegettem,s esküdöztem, hogy én így is szeretem, szeretem az életemnél is jobban.
Nem hazudtam, valóban úgy éreztem akkor is, később is. Csak sajnos, az undoromat nem tudtam leküzdeni. Amikor már gyógyultan kijött a kórházból,s először szeretkeztünk, hiába oltotta el tapintatosan még az éjjeli lámpát is, mégis úgy éreztem, hogy befagy a testem. A sántasága és a testén lévő hegek nem taszítottak, de a halálfejre emlékeztető arcának látványa, érintése úgy oltotta ki bennem a vágyat, mint amikor jeges vizet zúdítanak a forró parázsra.
Próbáltam csak a kezére koncentrálni, amelyet nem éktelenítettek el a forradások, de bárhol hozzám ért az arcával, lúdbőrös lettem az iszonyattól. A testem nem engedelmeskedett a tudatomnak,s minél görcsösebben próbáltam előhívni magamból a vágyat, annál konokabbul rejtőzött az el a testemben. Minden erotikus képet felidéztem magamban, hajdani szeretkezéseink emlékeit, de hiába. Képtelen voltam felizgulni, s az egészben az volt a legkülönösebb, hogy annak sem éreztem szükségét, hogy titokban kielégítsem magam. Eleinte a lelkiismeret-furdalás tartott vissza ettől, reménykedtem, hogy hátha mégis feltörnek a testem régi reflexei és felizgulok az ölelésére, később viszont már nem is hiányzott.
Lassan feladtam a reményt, csak arra koncentráltam, hogy imitálni tudjam a kéjt, ne vegye észre, hogy kínszenvedést, s nem örömet okoz nekem a szeretkezés. Természetesen megérezte: nagyon ritkán közeledett hozzám, s akkor is arra kért, hogy fordítsak hátat neki. Korábban, amikor egészséges volt, nagyon szerettem ezt a pozíciót, ilyenkor fél karral átölelt, egyik kezével a mellemet simogatta, a másik kezével pedig a klitoriszommal játszott,s közben a nyakamat, vállamat csókolgatta, harapdálta. Most hiába nyúlt a csiklómhoz, száraz maradt a hüvelyem,s olyan érzéketlen voltam, mintha fából lenne a nemiszervem.
Szenvedett ő is, szenvedtem én is,s igyekeztem másként kárpótolni őt: szeretettel, figyelmességgel, gyöngédséggel.
Ő eleinte hálásan nyugtázta ezt, de aztán egyre ingerültebb lett, csak a racionális énjével volt képes tudomásul venni, hogy már nem kívánom, az ösztönei fellázadtak a testi hidegségem ellen. Persze soha nem erre hivatkozott, amikor belém kötött, hanem mindig talált valamilyen ürügyet. Türelemmel viseltem dűhkitöréseit, de ő ezt is sérelmezte; nyilván érezte, hogy mennyire igazságtalan velem,s csak azért tűröm a durvaságát, mert betegnek, rokkantnak tekintem.
Két kozmetikai műtét után valamennyire rendbe hozták az arcát,s akkor valaki ajánlott egy neves plasztikai sebészt Párizsban. Levelet írtunk, érdeklődtünk, s megtudtuk, iszonyú összegbe kerül a műtét. Ő nem akart ennyit áldozni erre, de rábeszéltem. Minden megtakarított pénzünk, minden értékünk ráment, de a műtét után ismét emberi arca lett a férjemnek. Kissé más formájú ugyan mint a régi, az orra sem volt már sasorr, de teljesen szabályos férfiarca lett újra. Sírtunk a boldogságtól mindketten.
Amikor először megöleltem a gézpólyák levétele után, úgy éreztem, hogy újra ébredezik a testem, felélednek az érzékeim, kívánom az ölelését. Halogattuk a pillanatot, megvártuk, amíg hazaérünk. Pezsgőt vettünk, ünnepi vacsorát készítettem. Olyan szorongós és izgalom vibrált bennem, mint amikor szűzlányként először adtam oda magam Attilának. Olivér újra a régi hévvel, szenvedéllyel csókolta a számat,s a testem minden porcikáját.
Ujjongva fedeztem fel agyékomban a lüktetést; nem volt olyan erős, mint korábban, de volt, olyanformán, mint mikor egy fagyott test éledni kezd a meleg szobában.
Örömöm azonban nem tartott sokáig. Rémülten éreztem, hogy bár kívánom már a szeretkezést Olivérrel, nem tudok elélvezni. Bármilyen görcsösen koncentrálok is a kéjre. Mi törtenhetett velem? Olivér órákig kínlódott, s már kétszer is elment, de nem adta fel, nyelvével, kezével játszott a klitoriszommal, a szeméremajkakkal. Végül én kértem, hogy hagyja abba, holnap majd megpróbáljuk újra. A férjem fáradtan elaludt mellettem de én egész éjszaka forgolódtam. Felajzott testem nem tudott megnyugodni, s félelem szorította össze torkomat. Mi lesz, ha az eltelt gyötrelmes két év teljesen felborította a szexuális mechanizmusomat, mi lesz, ha holnap és azután sem fog sikerülni az orgazmus?
Másnap egész napomat erotikus képzelgésekkel töltöttem, mesterségesen akartam belelovalni magam a mámoros, bizsergető hangulatba. De amikor ismét összebújtunk, megint eredménytelenül vergődtem Olivér karjaiban.
A próbálkozások hosszú ideje következett, már-már alkoholista lettem, mert hol borral próbáltam feldobni magam, hol addig ittam, hogy lecsillapítsam, merevségbe dermesszem idegeim, és érzékeim megnyugvást; feloldódást nem találó vibrálását. Most én lettem ingerült és hisztérikus, s Olivér bánt úgy velem, mint egy gyámolításra szoruló beteggel. "Menj el pszichoIógushoz." - ajánlotta egyik alkalommal. Nem akartam, mert úgy éreztem, hogy ha orvosboz megyek, akkor saját magamat nyilvánítom betegnek.
Aztán egy ismét kudarcba fulladt szeretkezés után Olivér sokáig magába roskadva ült a fotelben, majd váratlanul megszólalt: "Próbáld meg mással is. Talán egy új élmény, egy ismeretlen test olyan izgalmat vált ki belőled, hogy eljuttat az orgazmusig." Felháborodottan, dühösen tiltakoztam: "Tudod, hogy soha nem tudtam szerelem nélkül szeretkezni! Azt akarod, hogy szerelmes legyek egy másik férfiba?" - "Nem akarom, isten őrizz, csak szexuális kalandra gondoltam." - magyararázkodott Olivér.
Dühösen kimentem a fürdőszobába és zuhanyozni kezdtem. A zuhany rózsája váratlanul minden irányban szórni kezdte a vizet, kitüremkedett a gumiszigetelés. Nem volt türelmem várni, amíg Olivér megjavítja, lecsavartam a szórófjet,s a csőből kemény sugárban őmlő vízzel zuhanyoztam. Ahogy a szeméremtestem hasadékát céloztam a vízsugárral, hirtelen kellemes bizsergést éreztem az ágyékomban. Nem mozdultam, szétvetett lábbal irányítottam a vízsugarat a csiklómra,s közben a saját mellemet simogattam. A szokatlan masszírozástól elélveztem. Már hinni sem akartam, hogy ez megtörténhet velem. Amikor elmeséltem Olivérnek, ó csak ennyit mondott: "Látod, mondtam, hogy meg kellene próbálni valami mást is." Ismét tiltakozni akartam, de a szavamba vágott: "Várj, arra gondoltam, hogy próbáljuk ki a gruppenszexet. Így nem fenyeget olyan veszély, hogy beleszeretsz valaki másba,s talán a nagy kavargásban, amikor több férfi foglalkozik veled, el tudsz ismét élvezni. Aztán, ha kioldódik belőled a görcs, akkor abbahagyjuk."
Egy ideig gondolkodtam Olivér ötletén, elképzelni sem tudtam, hogy én csak úgy ősszefeküdjek idegen férfiakkal, de aztán kétségbeesésemben beleegyeztem. Annál is inkább, mert másnap újra kísérletet tettem a zuhannyal, de ezúttal nem sikerült. Úgy mentem el a szexpartira, mint mikor fuldokló kapaszkodik a szalmaszálba.
Hatan voltunk, kellemes, vidám társaság, a hangulat nagyon jó volt. Olivér elmondta, hogy velem többet kell foglalkozni, mert nehezen jutok el a csúcsra. Erre a férfiak egymást túllicitálva törték magukat, hogy kicsiholják belőlem a gyönyör extázisát, de hiába. Aztán a nők is munkába vettek, mondván, hogy ők jobban tudják, mint a férfiak, hogy mi esik jól egy asszonyak. Egyikük a csiklómmal játszott, a másik a hüvelyembe dugta az ujját, a harmadik pedig a fenekemet csiklandozta. Egyik férfi főlém térdelt, számba nyomta a péniszét, a másik a mellbimbómat morzsolgatta, Olivér a köldökömet nyalogatta, ettől régen mindig nagyon begerjedtem. Végül sikerült elélveznem, de tudtam, hogy ez csak olyan, mint mikor a vízsugár juttatott el az orgazmusig. Egyáltalán nem biztos, hogy később is megismétlődik, s külőnben is az ilyen manipuláltan előhívott kéj, amikor hat ember csak velem foglalkozik, nem juttathat vissza a természetes állapotba. Ráadásul a kialakuló kisebbrendüségi érzésem még fokozódott, mert láttam, hogy a másik két nő hogyan sikong és vonalik az élvezettől, és utólag nevetségesnek éreztem magam a görcsös erőfeszítésért, amellyel az egész társaság velem foglalkozott. Hazafele menet megmondtam Olivérnrek, hogy nem megyek többé szexpartira.
Ingerülten fogadta a bejelentésemet, csúnyán összevesztünk.Azzal vádoltam, hogy nem is miattam akart szexpartin részt venni, hanem a saját örömét kereste azért, mert én frigid lettem. Erre dühösen a fejemhez vágta, hogy nem nagy gyönyörűség frigid nővel élni együütt. "Egy halálfejjel sem volt könnyű" - csattantam fel én is. Ahogy kimondtam, már meg is bántam, hiszen nem ő volt a hibás a szerencsétlenségért. De forrt bennem a düh, mert joggal vártam el tőle a türelmet, hiszen én annyi szeretettel vettem őt körül annak idején.
- "Azt hiszed, nem éreztem, hogy undorodsz az érintésemtől? Azt hiszed, nekem könnyű volt úgy élni?" -tromfolt vissza ő. Igazságtalan szemrehányások, vádak őzönét zúdítottuk egymásra, hajnalig veszekedtünk, külön szobában feküdtünk le. Reggel lecsillapodva, higgadtan, kölcsönösen bocsánatot kértünk egymástól; kibékültünk, de mindketten tudtuk, hogy összeforraszthatatlan repedés keletkezett a házasságunkon.
Nem kísérleteztünk többé gruppenszexszel, együtt próbáltuk megoldani a szexuális életünket. Olivér egy rendszeresen bécsbe utazó barátjával vásároltatott egy műpéniszt, amelynek a tövén kis kefeszerű tüskékben végződő műanyag lapocska volt; azt a célt szolgálta, hogy a vaginával egyszerre maxiálisan izgassa a klitoriszt is. Pornófilmeket szerzett, pikáns fehérneműt, de ezek látványa inkább őt gerjesztette be, mint engem. Veréssel is megpróbálkoztunk, de abba is hagytuk, mert a fizikai fájdalom nem élesztette, inkább kioltotta bennem a vágyat. A görcs nem oldódott fel, sőt egyre fokozódott, három-négy havonként egyszer tudtam legfeljebb elélvezni. A kielégülés hiányában pedig a szeretkezést sem kívántam, igyekeztem oly mértékben ritkítani, amennyire csak lehetett.
Beletörődtem, hogy így fogok élni ezután,s azt hittem, hogy Olivér is elfogadja ezt. Ismét gyöngéd szeretettel vettem őt körül, kárpótolni akartam őt az érzéketlenségemért. Nagyon ragaszkodtam hozzá, a szeretetem nem múlt el, csak a testi vágy kezdett lassan emlékké válni számomra. Mivel ezért nem tartottam magam teljes értékű nőnek, abba is beletörődtem volna, hogy időnként másnál keres vigasztalást. A lényeg az volt, hogy engem szeressen, én legyek számára a legfontosabb.
Ekkor megjelent egy nálam két évvel idősebb nő, akivel Olivér viszonyt kezdett. Tudtam róla, de eleinte nem voltam féltékeny. Később észrevettem, hogy az az asszony egyre fontosabbá válik Olivér számára,s bár engem fokozott gyöngédséggel vesz körül, a gondolatai mindig másutt járnak. Érdeklődni kezdtem a nőiránt.
Volt egy jó ismerősöm, akinek korábban viszonya volt vele. Könyörögtem neki, mondja meg, hogyan viselkedett ez a nő az ágyban, amikor az ő barátnője volt. A férfi először elzárkózott, nem akart indiszkrét lenni, de amikor őszintén megmondtam neki, hogy miről van szó, akkor elmondta, hogy a volt szeretője imádja a szexet, begerjed, ha csak hozzáérnek,s ötször-hatszor is el tud élvezni egyetlen szeretkezés alatt. .
Mintha epe ömlött volna a számba,s szétáradt volna az egész testemben. Ha valakinek a sorsa tét egy versenyben, de már a rajtnál tudja, hogy eleve vesztésre van ítélve, akkor versenyezni sincs kedve. Legfeljebb a csodában vagy az ellenfele lojalitásában reménykedhet, de egy küzdelemben, amelynek tétje van, kitől várhat az ember lojalitást? Én mégis megpróbáltam. Felkerestem Arankát. Kedvesen, de fölényesen viselkedett velem, mint aki biztos a dolgában. Tőle tudtam meg, hogy Olivér válni készül tőlem, csak még nem volt bátorsága megmondani. Kért, hogy ne haragudjak rá, s nem tehet róla: csak flörtnek indult a dolog, de egymásba szerettek,s most már nem tud lemondani Olivérről. Nem csináltam cirkuszt, nem fenyegetőztem, csak kitámolyogtam a lakásból.
Olivér otthon volt, mire én hazaértem. Színtelen hangon csak ennyit mondtam neki:
- "Arankánál voltam. Igaz, hogy válni akarsz?" Olivér köntörfalazni próbált, de magam felé fordítottam az arcát, a szemébe néztem,s megismételtem a kérdést. Nem volt bátorsága hazudni, bevallotta, hogy beleszeretett Arankába,s vele akar élni. Kért, hogy bocsássak meg neki. "Mindig mindenki ezt mondja" - válaszoltam,s bezárkóztam a szobámba. Felhúztam az ébresztőórát, hiszen reggel dolgozni kellett mennem,s hatalmas adag altatót vettem be. Pár perc múlva elaludtam, olyan mélyen, hogy reggel egyáltalán nem hallottam Olivér neszezését a másik szobában. Egy levelet hagytam Olivérnek a konyhakredencen: "Három napig nem jövök haza, addig költözz el. Vidd el, amit jónak látsz, s add be a válópert. Nem akarok többet beszélni veled, majd az ügyvéded keressen meg, ha szükség lesz rá."
Egy barátnőmböz mentem aznap este,s amikor három nap múlva hazamentem, Olivér személyes holmijai már nem voltak ott. Levél feküdt a dohányzóasztalon, amelyben megírta, hogy semmi egyebet nem akar elvinni, a lakás is egészen az enyém maradhat.
Bocsássak meg neki,s próbáljak új életet kezdeni valaki mással.
Nem kezdtem új életet. Azóta egyedül élek,s szeretőm sincsen. Néha meg próbálkozom ugyan, de mintha finom,s mégis kemény jéghártya volna a testemen; karcolom, egyre csak karcolom, sosem reped el. Úgy érzem magam, mint aki lesüllyedt egy tóba, lebegek a víz tükre alatt, élő, nyitott szemekkel.
